"Trükkös" módszer – kutyás megfélemlítő kényszerítés

Num:75 by Csaladi Kutyasuli Dátum:
08 jan 2020

minden jog fenntatva

ajánljuk ezt a cikket a kutyás segítőknek

Divatos szokás lett mostanában, hogy egy házi kedvenc általános szófogadatlan, makacs, akaratos viselkedését egy másik kutya „közreműködésével” próbálják helyreállítani. Van, hogy ezt „rehabilitációs” , ill. „terápiás”, vagy „egyedi” foglalkozásként kínálják „problémás” kutyáknak több-kevesebb sikerrel. A foglalkozás valós tartalma sok esetben pedig egy fajtársi dominancia, egy kutyás kényszerítés. Ennek alapvető célja egy hierarchia kialakítása, mely elérésének az eszköze

a félelemkeltésen keresztül a megalázás,

de alapvetően nyílt erőszak nélkül. A bevett szokás, hogy az ember szerepe ekkor mellékes, csak felügyelő, szemlélő jellegű. Nem kell feltétlenül sérüléssel, vagy fizikai erőszakkal együtt járó testi fenyítésre gondolni –bár előfordul, hogy pont ez lesz sajnos a dolog végkimenetele-, inkább egy megfélemlítő viselkedés,

egyfajta erődemonstráló kényszerítés.

Ebben elsősorban a pszichikai hatások a meghatározóak, ami főleg érzelmi alapú idegi terhelés. Ennek alapja a domináns agresszió!

"a dominancia nem jellemvonás ... helyzetfüggő a dominancia."

/Csányi Vilmos/

Ha nagyon akarja, akkor mondhatja erre bárki azt, hogy egy kutya „segít” egy másik kutyának "terápiás", vagy "rehabilitációs" foglalkozásként egy problémás viselkedésre. Ez már csak beállítódás ill. nézőpont kérdése. Persze ez esetben azért tisztában kell lennie mindenkinek azzal, hogy tartalmában mit is hívunk ez esetben egész pontosan "támogató segítségnek" ? És rendkívül fontos, hogy ez mennyire mély, tartós, vagy rendszeres.

Még véletlenül se gondolja ezt valaki fajtársi játéknak, itt egyáltalán szó nincs erről, mert

"a játék váltakozó szereposztással folyik" ( Lásd itt ... )

/Csányi Vilmos/

Minek nem tekinthetjük ezt a megfélemlítő viselkedést?

Ez nem „játék”,
mivel nem szerepválogatós , nem dominaciaváltásos, nem mímelős, nem „mintha” szerű.

Ez nem „tanítás”,
mivel nem mutatatás, nem mintakövetés, nem példához szoktatás.

Ez nem „fegyelmezés”,
mivel nem norma követésére-, nem szabály betartására-, nem közösségi rendre utasítás.

Ez nem „zaklatás”,
mivel nem ismétlődő- és nem csoportos szekálás, gyötrés, bosszantás, nyomasztás.

Ez nem „lincselés”,
mivel nem végleges elpusztítás, nem tényleges megölés.

Ez csak az adott pillanatnak szól és

nem lehet rendszeres, ismétlődő, vagy tartós.

Gyors és mértékletes, páros aktus kell, hogy legyen. Amely az egymással szembeni viszonyt azonnal tisztázza és rendezi. De jobb esetben

nyílt agresszió, vagy „elvadult” viselkedés, ill. valós sérülés, vagy

elszenvedett fájdalom nélkül.

A helyzet az, hogy a dolog csak addig tekinthető kontrolláltnak, amíg megmarad ezen a szelídebb és barátságosabb szinten, ha már átcsúszik súlyosabb erőszakoskodásba, komolyabb bántalmazásba, akkor már

inkább fizikai fenyítésnek, egy nyílt agressziónak mondhatjuk.

Ez esetben már eltúlzott és az ember semmi esetre sem maradhat szemlélő szerepben. Ekkor az azonnali beavatkozása kötelező, mivel ennek elmaradása akár a kutya maradandó egészségkárosodását vagy a pusztulását is okozhatja! Ezért mindig előre meg kell határozni a szigorú korlátokat! Az

semmilyen esetben sem jó

megoldás, ha egy kutya a másik ebnek

komoly pszichés szenvedését, sérülését, ill. valós fájdalom érzetét okozza!

A kutya idomításában korábban pont az ilyen tartalmú:

erővel végzett, domináns agresszióra alapozó, kényszerítő jellegű képzési módszereket hívták

 „par force” technikának!

"A par force azt jelenti: kényszerítéssel." „ A par force idomítás tehát a kényszeridomítás.”

/Dr. Kováts Zsolt/

Ebből a szempontból az teljesen mindegy, hogy ezt -"trükkösen"- egy kutyával végeztetjük el, vagy éppen az ember végzi önmaga. E tekintetben ez teljesen megegyező.

„A kutya alárendelt viselkedését kikényszerítő technikák azonban csak pillanatnyilag orvosolják a problémákat, hosszú távon akár károsak is lehetnek.
A kutyákban állandósulhat a szorongás

/Csányi Vilmos/

Azt látni kell, hogy egy rangsor kialakulása hasznos és fontos lehet egy együttélő csoport számára, mert biztosíthatja egymásnak az életben maradást, hiszen így nem pusztítják egymást el a közösségi tagok. Persze az már nem biztos, hogy az a legideálisabb megoldás, ha egy közösségben a kapcsolatok összetartó érzelmi bázisa meghatározóan félelem alapú.

"Az agressziónak mindig velejárója a félelem."

/Csányi Vilmos/

A kérdés ebben az esetben csak az, hogy

Vajon nem lenne-e erkölcsösebb, ha egy akaratos kutya rehabilitálását direkt módon egy értelmes ember irányítaná? Vajon az ösztön kontrollok ekkor tudatosabbak, ésszerűbbek, azaz kontrolláltabbak lehetnének? Vajon a viszonyrendező tevékenységben az emberi kommunikáció is segíthetne? És vajon ebben a tevékenységben a félelmen kívül helyenként létezhetne más vezérlő érzés is? ... Talán igen, ez is csak beállítódás kérdése!

Ne feledjük el soha: Egy családban a kutya

nincs versenyhelyzetben,

az életbenmaradása teljes mértékben az embertől függ. A jólétét pedig a Gazdájához fűződő kapcsolatának minősége határozza meg, ebben pedig

az agresszió helyett néha sokkal többet ér egy kis türelem.

Egy szófogadatlan, makacs, akaratos eb problémás viselkedésének megoldását soha ne bízzuk ezért teljes mértékben egy másik kutya megfélemlítő kényszerítésére, fajtársi erődemostrációjára! Ennél sokkal értelmesebb ha egy

higgadt, magabiztos, következetes és

türelmes 

 

Gazdi igazítja a helyes viselkedésre, melynek lehetséges tartalma

a támogatott szocializáció, a határozott iránymutatás és

a szeretetteljes fegyelmezés.

"Az ember a kutyához is állandóan beszél, nevén nevezi, parancsokat ad neki,
dicséri, és ha kell, alaposan leteremti."

/Csányi Vilmos/

És ne csak követeljünk, hanem adjunk is valamit:

"A kutya is kap tőlünk valamit: fedelet , ennivalót és alkalmanként
igazi barátságot meg szeretetet."

/Csányi Vilmos/

Az "értelmes" ebnevelés bizony nem "kutyadolog", hanem komoly emberi felelősségvállalás! Azt kellene mindenkinek megértenie, hogy mindig az ember az, akinek ebben a társas kapcsolatban az igazi terheket kell cipelnie, így soha, semmi esetben se hagyjunk egy "kutyaterápiát" önmagában, kontrollálatlanul csak egy másik kutyára!

Ezért feltétlenül biztosítani kell a segítő, felelős és aktív emberi áldozatvállalást!

Hálásan köszönjük a figyelmedet!

Felhasznált irodalom:
Csányi Vilmos: A kutyák szőrös gyerekek - ISBN: 9789633101513

Dr. Kováts Zsolt: Kutyaiskola - ISBN 963 281 708 7

© Családi kutyaiskola - Pécs - "csak" családi Kedvenceknek

Információ és jelentkezés: 06-70/946-33-58